Illés Béla itt, Szűcs Lajos ott - mindkettő csapata meghatározó alakja. A vasárnapi, Hungária körúti örökrangadó előtt lapunk kezdeményezésére az MTK Budapest klasszisa, illetve a Ferencváros jelenlegi csapatkapitánya egymással készített interjút.

Szűcs Lajos interjúja Illés Bélával

- Igazán nem akarom, hogy abbahagyd, de veled kapcsolatban felvetődik a kérdés: meddig még?
- A bajnokság végéig mindenképpen, aztán a nyáron majd eldöntöm, miként tovább. Nem szeretném már most kijelenteni, hogy a tavaszi idénnyel végleg lezárul egy fejezet az életemben, ráérek még ebben a kérdésben határozni.

- Milyen érzés a kispadon ücsörögni? Korábban szinte csak tévedésből kerültél oda.
- Amikor Szombathelyről visszajöttem az MTK-hoz, megegyeztünk a vezetőkkel, hogy elsősorban a fiatalokra támaszkodnak, én pedig anynyit játszom majd, amennyi a csapat számára szükséges. Azaz elfogadtam a jelenlegi helyzetet, és úgy gondolom, így is tudom segíteni az együttest.
- Kétgyermekes apa vagy, akárcsak én. A nagyobbik fiam már véd, a tiéd érdeklődik a labdarúgás iránt? Egyáltalán: szeretnéd-e, hogy profi játékos legyen belőle?
- Bence fiam négyéves, és nagyon szeret futballozni. Jövőre beíratom valamelyik fociiskolába, és ha tehetségesnek bizonyul, no meg kedve is lesz a labdarúgáshoz, akkor mindenben támogatni fogom. Ha viszont más területen képzeli el a jövőjét, akkor nem erőltetem rá a futballt.
- Kit ismersz a mai Ferencváros fiataljai közül, kitől tartasz leginkább a vasárnapi mérkőzés előtt?
- Jobbára csak a Nemzeti Sportból ismerem a Fradi fiataljait, illetve akkor látom őket, ha a zöld-fehérek tévés meccset játszanak. Az MTK fiataljai más helyzetben kerültek az élvonalba, mint ők, hiszen korábban felnőttmeccseket játszottak az NB I B-ben, fokozatosan szoktatták őket az első osztályhoz, a ferencvárosiak viszont hirtelen, a juniorbajnokságból kerültek be a mély vízbe. Hogy tartok-e valakitől? Ezt nem mondanám, de az biztos, hogy Rósa Dénes és Lipcsei Péter minden körülmények között kettőzött figyelmet érdemel.

- Az MTK-ban rengeteg tehetséges fiatal van, melyikükből lesz az új Illés Béla?
- Megvan mindannyiukban a tehetség ahhoz, hogy szép karriert fussanak be. Példának csak két nevet említenék, mégpedig a velem azonos poszton játszó Kanta Józsefét, illetve az ugyancsak támadó középpályásként szereplő Czvitkovics Péterét. Ők mindketten sokra vihetik. - Olvastam, a nyáron közel álltál ahhoz, hogy újra légiós legyél. Mi jött közbe? Nem bántad meg, hogy maradtál?
- Egy horvát csapattal állapodtam meg, de hiába kértem, nem voltak hajlandóak angol nyelvű változatban rögzíteni a szerződést. Ha ez gond, akkor hagyjuk, gondoltam, és végül maradtam. De nem bántam meg, mert a Ferencváros futballistája lehetek, és ez sokat jelent nekem.

- Csakhogy a csapat - hogy is mondjam? - nem olyan erős, mint korábban.
- Ahogy mondtam, büszke vagyok, hogy ebben a klubban számítanak rám, bár tény, a körülmények jelenleg nem a legjobbak. Ez van, így alakult, azok a srácok, akik érkeztek, még nem tudják pótolni a távozókat. Idő kell, hogy a fiatalok megszokják a légkört.

- A válogatottal kapcsolatban vannak még ambícióid? Netán befejezted, akárcsak én?
- Ha meccs van, szurkolok a nemzeti tizenegynek… De neked őszintén elárulom: sohasem mondtam le a válogatottságot.

- Gondolsz-e már a jövőre, mi lesz, ha majd abbahagyod? Edző lennél, kapusedző, esetleg vezető? Vagy más, a futballtól független vállalkozás is szóba jöhet?
- Te kérdezed? Na jó, csak viccelek... Nem tudom, mihez kezdek. Úgy érzem, még öt-hat évem van az élvonalban, így a karrierzárás még odébb van. Inkább az szokott eszembe jutni: mihez kezdenék, ha hirtelen vége lenne a pályafutásomnak? Nem tudom a pontos választ, remélem, ezzel a kérdéssel nem is kell foglalkoznom.

- Hányadik helyre várod a Fradit?
- Jó kérdés, kösz' szépen, Béla. Optimista voltam mindig, most sincs másként. Azt mondom, ősz végére olyan pozícióba kell kerülnünk, amelyről reális esélyünk van elérni a dobogót.