| Hírek : Gellei: Szurkolóink átlendítették a csapatot a holtponton |
Gellei: Szurkolóink átlendítették a csapatot a holtponton
2005.12.04. 16:27
forrás:ftc.hu és 100%Fradi
Gellei Imre - Gólgazdag és igen fordulatos mérkőzést játszott egymással a két csapat. Érdekes, hogy milyen apró dolgokon múlik a siker vagy a sikertelenség, gondolok itt arra, hogy mindhárom gólunkat olyan játékos szerezte, akiknek a pályára lépése előzetesen nem volt biztosra vehető. Az első találatunkat jegyző Tímár Krisztián ugyan a kezdőtizenegyben kapott helyet, ám egy nappal a mérkőzést megelőzően még úgy tűnt, a kispadon kezd majd. Végülis azonban bebizonyosodott, hogy jó döntés volt ebben az összeállításban pályára küldeni a csapatot, hiszen az előzetesen gyakorolt rendszerben meglehet, a pontszerzés sem sikerült volna. Gratulálok ellenfelünknek is, hiszen a Tatabánya olyan játékot vállalt fel a mai találkozón is, amelyet itt Magyarországon csak nagyon kevés csapat nyer. Örülök, hogy csapatom bebizonyította, hogy tud küzdeni. Ezt a győzelmet az akarat hozta meg számunkra. Szeretnék továbbá köszönetet mondani a szurkolóinknak, egyrészt, mert elkísértek bennünket Tatabányára, másrészt hogy kitartottak a csapat mellett akkor is, amikor úgy tűnt, akár hazai győzelem is születhet. Szurkolóink biztatásukkal átlendítették a csapatot a holtponton.
Sisa Tibor Tudjuk, hogy a futballt, egy mérkőzést nem lehet hiba nélkül játszani, ezeket pedig a mai találkozón könyörtelenül kihasználta a Ferencváros.
| |