– Isztambulban a fellegekben?
– Valahogy úgy! Boldog voltam, amikor kiderült, szerződtet a Galatasaray – mondta a 18 éves Tőzsér Dániel.
– Annak ellenére is, hogy korábban a Marseille-nél és az Anderlechtnél is járt próbajátékon?
– Persze. Fatih Terim nagy név a szakmában. A Galatasaray vezetőedzője szeret a fiatalokkal dolgozni, jó szeme van hozzájuk. Például ő hozta fel a felnőttkerethez Emre Belözoglut is, akit errefelé a legígéretesebb török futballistának tartanak. Manapság kezdőember az olasz Internazionaléban.
– Menedzsere, Vladan Filipovics szerint Fatih Terimet éppen Emrére emlékezteti az ön játéka.
– Máshonnan is hallottam ezt. Emre tizenévesen szintén irányítót játszott, már akkor kitűnt technikai képzettségével, ám azzal nemigen törődött, hogy visszazárva segítse a bekkeket. Terim mester kezelésbe vette: mostanság védekező középpályást játszik, miközben rendkívül jól szervez.
– Szóval a fejlődése biztosított.
– Mondhatjuk. Az edzéseken olyan érzésem van, mintha meccsen lennék. Páros lábbal csúsznak az emberre, mindenki majd megszakad.
– És tanult már valamit?
– A minap cicáztunk, és amikor továbbpasszoltam a labdát, állva vártam, hogy visszakapjam azt. A foglalkozás végén odahívott magához Terim, és megkért, többet lehetőleg ne csináljak ilyet, mert ha így rögzül a mozgásom, felnőttként is álldogálok majd.
– Terim civilben milyen ember?
– Nem ismerem, csak a pályán váltottunk néhány szót.
– Törökül?
– Még nem, de meg kell majd tanulnom a nyelvet. Egyelőre csak a játékhoz szükséges szavak közül tudok egyet-kettőt. Angolul viszont megértetem magam.
– Akkor hogyan kommunikál a csapattársaival?
– Majdnem mindegyikük beszél angolul.
– A többiek miként fogadták?
– Ha nem magam tapasztalom, talán el sem hiszem, mennyire közvetlenek. A héten történt, hogy edzés után valaki kitalálta, el kellene menni vacsorázni. Mivel én – egyelőre – az edzőkomplexumban lévő hatalmas épületben lakom, már arra gondoltam, elbúcsúzom, amikor szinte kézen ragadva elvittek magukkal. Ott ültem az asztalnál, velem szemben Hakan Sükür, a jobbomon Hasan Sas, a balomon Bülent Korkmaz. Én, aki nemrég még Szarvason futballoztam.
– Tudott enni legalább?
– Ajjaj, imádom a török konyhát.
– Miként dolgozza fel egy tizennyolc éves fiatalember, hogy az egyik nap még Szarvason futballozik, aztán Debrecenbe költözik, nem sokkal később meg már a mesés Isztambulban világsztárokkal barátkozik.
– Egész életemben futballista szerettem volna lenni – azt nem mondom, hogy mindent feláldozva készültem annak, mert az nem lenne igaz; mindig szakítottam időt a tanulásra, az idén nyáron érettségiztem –, az első próbajátékokon nem voltam megilletődött. Amikor először Törökországba utaztam, csak azt tudtam, hogy a menedzserirodától várnak majd a reptéren. Nem változtam akkor sem, amikor először szerepeltem a korosztályos válogatottban, vagy amikor bemutatkoztam az élvonalban. Én ugyanaz a srác vagyok, mint régen.