Ahogyan arra számítani lehetett, a súlyos pénzügyi nehézségekről szóló hírek ellenére végül az idén is valamennyi, az élvonalra nevező futballvállalkozás megkapta a rajtengedélyt. Ám az első vihar máris kitört, Sopronban bejelentették, hogy a tervezett költségvetésnek legfeljebb a negyven százalékából gazdálkodhat a futball-kft. Borítékolható, hogy nem ez lesz az évad egyetlen financiális krízise mifelénk. Megmenthető-e a honi futballgazdaság vagy állandósul a válság - erre kerestük a választ a tanulmányait részben az Egyesült Államokban, a bloomingtoni Indiana Universityn (itt edzősködött például a legendás kosártréner, Bobby Knight is) végző sportközgazdásszal, Váczi Jánossal. Akinek egyébként azért is erős a kötődése a futballhoz, mert nagypapája minden idők egyik legkiválóbb magyar edzője, Baróti Lajos. Ha a magyar futballban zajló folyamatokat akarjuk áttekinteni és megérteni, érdemes azokat tágabb összefüggéseikben, a magyar sport általános helyzetét elemezve vizsgálnunk - mondta Váczi János.
- Mielőtt ennyire kitágítanánk a kört, ugorjunk vissza a múltba: miközben a magyar gazdaság az utóbbi másfél évtizedben több-kevesebb sikerrel alkalmazkodott a piacgazdaság törvényeihez, a honi sportban mintha sok szempontból megállt volna az idő.

- Sokszor elhangzott már, csak ismételni tudom: a bázisvállalatokra alapozó finanszírozási rendszer összeomlását követően a sportszféra hiába kereste a régi helyébe lépő új támogatási modelleket és forrásokat. A sportvilág piacosodásának éveiben a hagyományosan eredményes magyar versenysportágak jelentősen vesztettek - elsősorban szerény médiajelenlétük miatt - a piaci értékükből, a látványsportok területén pedig az elmúlt két évtized alatt gyakorlatilag behozhatatlan hátrányba kerültünk. Eközben a szabadidősport - ha lassan is, de - kezdi lerakni, tulajdonképpen mindenféle állami beavatkozás nélkül, az iparág alapjait. Nem véletlen, hogy egyre több helyen találkozhatunk olyan sportágakkal vagy klubokkal, amelyek csakis a tagdíjakra és a tagok befizetéseire építve, egyértelműen piaci szempontok szerint működnek. Más kérdés persze, hogy az államnak határozott felelőssége - és nem elhanyagolható gazdasági érdeke -, hogy minél több ember minél több helyen kezdjen el a saját egészsége érdekében sportolni. De visszatérve a versenysporthoz: azt láthatjuk, hogy ez az ágazat a nyolcvanas évek végétől nem találta a gazdasági fogódzókat.

A sportra szánt pénz nem lehet adomány

 Olyan nagyon mintha nem is kereste volna…
- Ez is igaz, ráadásul rontotta a helyzetet, hogy a hirtelen jött filléres gondok és a marketing-szakértelem hiánya miatt sok szövetség és klub áron alul értékesítette sportágának vagy versenyzőinek kereskedelmi jogait. Az "egy kis pénzért kirakjuk a molinódat" típusú hozzáállás jelentősen devalválta a sport marketingértékét. Emiatt mind a mai napig sok cég adománynak és nem üzleti befektetésnek tekinti a sportra szánt pénzeket. Ezek után komoly kihívás az üzleti világ szereplőit meggyőzni arról, hogy tudomásul vegyék és megfizessék a sportszponzoráció reális árát. Komoly probléma még, noha ezen változtatni nem tudunk, hogy "kicsi" a magyar sportpiac.

- Sokan úgy vélik, amíg a honi labdarúgás vergődik, igazán a magyar sport sem lehet sikeres.
- Bár a labdarúgásnak a magyar versenysportban betöltött kiemelt szerepe vitathatatlan, mégsem szabad megfeledkeznünk a tradicionális sikersportágakról. Kétségtelen: olimpiai eredményességünk, a nemzetközi sportporondon elért kiemelkedő sikereink nem tükrözik a magyar sport egyébként cseppet sem fényes, valódi állapotát. A nagyszerű eredmények a gyakorta megszállottként dolgozó, kicsiny szakmai műhelyek munkáját dicsérik, amelyek erőn felül teljesítenek. Ezek támogatása és fejlesztése nemzeti érdek, azonban tudomásul kell venni, hogy amíg ezek a sportágak nem kapnak megfelelő médiahátteret, nincs esélyük látványosan növelni a szponzori bevételeiket. Első hallásra talán meglepőnek tűnhet az ötlet, hogy a kereskedelmi televíziók kiemelt műsorsávban adjanak műsoridőt mondjuk a vívásnak, az öttusának vagy a kajak-kenunak…
- … ez a kereskedelmi adók műsorpolitikáját látva tényleg elég valószínűtlenül hangzik…
- Igen ám, de ha ezen sportágak összefognak és sikerül megállapodniuk mondjuk egy sport- vagy olimpiai témájú számsorsolásos játék húzásáról egy magazinműsor keretein belül, arra már fel lehetne építeni olyan műsort, amely nézőket vonzana. Megítélésem szerint a Szerencsejáték Rt. határozottabb szerepvállalására van szükség, és arra, hogy a cég bevételeiből jóval több forrás jusson a magyar sportnak. Így történt ez például Angliában, ahol az ottani szerencsejáték-vállalkozás segítségével építették újra - az olimpiai szereplést segítendő - a versenysport támogatási rendszerét.

Budapest csak két profi csapatot bírna el

- Ehhez azonban sztárolható sportolókra is szükség lenne a magyar versenysportban is.
- Így van. Olyan egyéniségek kellenek, mint például Kovács "Kokó" István volt, akik vonzzák a sporthoz a médiát és a szponzorokat, s nem pedig a menedzsereknek kellene - minden eszközt bevetve - megpróbálniuk sokszor aprópénzért támogatót találni a sportolóknak. A nemzetközi szponzorációban amúgy ismert a "pull-jelenség", amely leginkább az olyan globális szupersztárok esetében érvényes, mint mondjuk Tiger Woods. Akivel, amikor szemkorrekciós műtétre vállalkozott, az operációt végző klinika azonnal megállapodott egy hárommillió dolláros reklámszerződésben, cserébe a gyógyintézményt kellett népszerűsítenie. Igaz, Tiger Woods éves keresete több mint a magyar sportra szánt teljes költségvetési támogatás. Van tehát hova fejlődnünk...- Mindez rendben is van, de még mindig nem világos, hogy lesz ebből működő és piacképes futball?
- Azt remélni, hogy visszatér a régi dicsőség, és mondjuk a Ferencváros, az Újpest, a Vasas meg a Honvéd is képes lesz egyszerre versenyre kelni a kontinens legjobbjaival, sajnos hiú ábránd. Egyetlen szurkoló érzékenységét sem szeretném megbántani, de ha kifejezetten a gazdasági szempontokat nézzük, egy Budapest méretű város nemigen bírna el kettőnél több profi futballcsapatot. A magyar labdarúgás azért van nagyon nehéz helyzetben, mert az érdemi előrelépéshez, a felzárkózáshoz - ahogy ezt a törökök vagy a görögök megtették - nyolc-tíz év tudatos, szisztematikus építőmunkájára lenne szükség, rövid távon tehát aligha lehet csodákat remélni. Pusztán abban bízni, hogy feltűnik egy Roman Abramovics-féle befektető, és elhozza a gyors sikert: önámítás. Ennek persze nem is láthatóak a nyomai, sőt, például a Ferencvárossal kapcsolatos befektetői kudarcok és botrányok szerintem kifejezetten rontják a magyar csapatok üzleti esélyeit.

- Azt mondta: optimális esetben két fővárosi csapat lenne az élvonalban, ehhez képest mostanra megint nyomasztóvá vált Budapest túlsúlya…
- Ez semmiképpen sem egészséges helyzet, de nem is a legnagyobb baj. A honi labdarúgás - és ez sajnos vonatkozik általában a magyar versenysportra is - fejlődésének, piacosodásának legsúlyosabb gátját a létesítmények katasztrofális helyzetében látom. Amíg a pályák és csarnokok befogadóképessége nem optimális, az igénybevehető szolgáltatások minősége gyalázatos, a fizető és nem fizető nézők aránya átláthatatlan, alapvető és pótolhatatlan bevételi forrásoktól esnek el a klubok.

A késlekedés ára: lepusztult stadionok

- Noha mostanság csodafegyverként emlegetik a vagyonkezelői jog átengedését, kizárt, hogy ez a probléma állami közreműködés nélkül orvosolható legyen.
- Valóban szükség van egy nemzeti sportlétesítmény-fejlesztési programra, amely azonban - és ez nagyon fontos - nemcsak költségvetési forrásokra támaszkodna. Ebben a programban részt kell vállalniuk az önkormányzatoknak, a Nemzeti Fejlesztési Terven keresztül uniós forrásokat is be lehetne vonni, no és befektetésösztönző lépésekkel a magántőke szerepvállalásának is meg kell teremteni a lehetőségét. Egyszerre persze képtelenség évtizedes lemaradásokat pótolni, de minél tovább késlekedünk egy átfogó létesítményfejlesztési program indításával, annál inkább romlik a már meglévő sportingatlanok állapota is. A csarnokok, pályák, uszodák építése azonban csak az első lépés, a létesítményeket üzemeltetni is kell. Ebben segíthet például az, ha a stadionokban és csarnokokban levő reklámfelületeket egységesen ajánljuk ki a potenciális hirdetőknek. E munkában egyértelműen az állam szerepvállalását tartom elsődlegesnek.
- A tapasztalatok azt mutatják, a magyar futball még mindig nem tett le arról, hogy a napi működéséhez is segítséget reméljen a politikától.

- Ez lehetséges, csakhát jómagam állami szerepvállalási szándékot az említett területeken túl legfeljebb az Eb- és esetleg a vb- pályázatok, illetve az utánpótlásprogram támogatásában, valamint a futballhuliganizmus elleni fellépésben látok